Nagyon sokan magányosak, pedig kapcsolatban élnek. Amikor elkopnak a szerelem apró gesztusai, amikor nem figyelsz a másikra, nem érdeklődsz a hétköznapi dolgai iránt, ha unalmas már a humora, idegesítő, ahogy csámcsog, ha nincs kedved megosztani vele a gondolataid, ha nem lelkesítenek közös élmények, ha minden apró szokását hibává nagyítod, vagy Veled kapcsolatban érez így az életed társa, hát, akkor könnyen ráülhet a kapcsolatra a magány.
Pedig az érzelmileg gazdag társas élet nemcsak feltétele, de következménye is az egészséges személyiségnek, hiszen énünk csak mások tükrében létezik. Ha kevesen, vagy senki nem tükröz vissza rólad semmit, az bizony nihilhez, szeparáltsághoz, magányhoz, akár depresszióhoz is vezethet. Az is egyfajta magány, ha valaki nem élhet a másik mellett saját igényei szerint. Ha belefárad a kapcsolat a rutinba, és elvesznek az egyéni vágyak, nem kerülnek kimondásra a szükségletek. A társas magány megviseli a lelket. A tartós tehetetlenség sokszor testi problémákban segélykiáltásként keres utat magának. Az orvoshoz járók, a doktor shoppingolók elsődleges „haszna” a betegségből, hogy figyelnek rá (másnem a panaszaira), megértik, érdeklődnek felőle, és gondoskodnak róla. A magány a hipochonderek rejtett lekiállapota.
Szy Katalin felnőtt klinikai szakpszichológus, író
Amennyiben Ön magára ismer, vagy hasonló problémával küzd, kérjük forduljon szakemberhez segítségért!
Ha weboldalunk témáit a továbbiakban is szívesen olvasná, kérjük kövesse Támogatóként is oldalunkat.
Itt jelentkezhet: https://mindenki.eu/tamogatoi-kor/
Köszönjük! Beszéljünk róla, vigyük hírül közösen!
