A magány egy kínzó érzelmi állapot. Üresség, elhagyatottság, kilátástalanság, tehetetlenség, idegenség és kirekesztettség érzése keveredik benne. A magány elviselhetetlen lelki fájdalom.
Vannak extrovertált emberek, akik nyitottak a világ felé, a környezet ingerei szükségesek ahhoz, hogy az élethez való energiához hozzájussanak. Az ilyen emberek nehezebben viselik a magányt. Az introvertált személyek belső élményeikből táplálkoznak, így tökéletesen elvannak a világ nélkül is, a magány imádott életforma.
A magány nem jelenti az egyedüllétet. Létezik társas magány is, amikor párok, házastársak úgy élnek egymás mellett, hogy a figyelem és az érdeklődés teljesen elsorvadt már kettejük között.
A magány minden korban más. Időskorban az egyedüllétnek, a befelé fordulásnak, az érdeklődés megszűnésének adaptív funkciója van: lassan hozzászokik az öreg a végső egyedülléthez, a halálhoz, s az élettől, a szeretteitől könnyebben tud búcsút venni. Ám, ha egy gyermek magányos, az megnehezíti majd a felnőttkort. A gyermek, ha egyedül érzi magát, ha kevés érzelmi inger éri, ha kirekesztik a kortársai, sérülhet személyiségének optimális fejlődése.
Szy Katalin felnőtt klinikai szakpszichológus, író
Amennyiben Ön magára ismer, vagy hasonló problémával küzd, kérjük forduljon szakemberhez segítségért!
Ha weboldalunk témáit a továbbiakban is szívesen olvasná, kérjük kövesse Támogatóként is oldalunkat.
Itt jelentkezhet: https://mindenki.eu/tamogatoi-kor/
Köszönjük! Beszéljünk róla, vigyük hírül közösen!
