Sok felnőtt azért ragad bele a magányba, mert serdülő korában a gátlásai, rossz énképe, a környezete, a kortársai megítélése miatt nem tanult meg önfeledten másokkal együtt lenni. Ő később sem lesz képes intim kapcsolataiban lazán, magától természetesen feloldódni, bármennyire is vágyik erre. A kényszerű és krónikus magány könnyen kialakulhat életesemények mentén. A gyakran költözködő, iskolákat váltó gyerek hajlamosabb lesz az izoláltság érzésébe ragadni akár egész életében. Megtanulta, hogy nem érdemes lelki energiát belefektetni a kapcsolataiba, hiszen úgyis elveszíti a barátait. Szakítások, válások talaján a csalódás, az emberektől való félelem szintén szeparálja a személyt a környezetétől. Ha hosszú ideig valaki nem tudja megosztani a hétköznapi eseményeket, az érzéseit, véleményét, gondolatait másokkal, az torzítja az énképet, a világszemléletet, az életminőséget, a megfelelő életélményt. A krónikus egyedüllét pszichoszomatikus betegségeket, depresszív hangulatot, szorongást, viselkedésbeli problémákat, ingerlékenységet, antiszociális reakciókat produkálhat.
Pszichológusnál a múlt, a jelen tünetek, aktuális nehézségek, az ezek igazolására végzett tesztek összesített eredményei egy térképet rajzolnak ki a páciens magányos lelkéről, ahol új ösvényeket lehet közösen kitervelni vissza a társas létbe. Legtöbbször mégis a magány fogalmának átértelmezése lehet a megoldás.
Szy Katalin felnőtt klinikai szakpszichológus, író
Amennyiben Ön magára ismer, vagy hasonló problémával küzd, kérjük forduljon szakemberhez segítségért!
Ha weboldalunk témáit a továbbiakban is szívesen olvasná, kérjük kövesse Támogatóként is oldalunkat.
Itt jelentkezhet: https://mindenki.eu/tamogatoi-kor/
Köszönjük! Beszéljünk róla, vigyük hírül közösen!
