Elviselhetetlennek tűnő életesemény, visszafordíthatatlan, megmásíthatatlan változás, veszteség, szerelmi csalódás, túlzott alkalmazkodás miatti kimerülés okozta lelki válság kellős közepén nehéz elképzelni, hogy lesznek még jobb idők, hogy enyhülnek, sőt meg is szűnnek majd a nyomasztó, reménytelen, kilátástalan, sötét érzések, sőt, a jól megdolgozott krízis után az élet egyszerűbb, önfeledtebb, boldogabb lehet majd.
A krízis olyan, mint egy vízi örvény. A talaj- és irányvesztés, a kontroll nélküli sodródás, a zavaros, átláthatatlan környezet, az „egyre mélyebbre süllyedek” érzése, a „nem élem túl” félelme, az erőtlenség, a hiábavaló küzdelem úgy nehezedik a krízisben szenvedőre, mint egy vízoszlop súlya arra, aki levegőért kapkod. Hogyan menekülhet ki a fuldokló a vízi örvényből, amikor a józan ítélőképességet legyőzi az ijedtség, a racionális gondolatokat pedig az ösztön? Hogyan viselje a fulladozó a mélység felé kavargó gyilkos spirált egy slukk levegővel a tüdejében? Kapálózzon? Nem! Drámai véget akkor nem ér a küzdelem, ha a bajban levő engedi, hogy az örvénylés a mélységbe húzza, majd a legmélyebb pontról felfelé pörgesse és a felszínre dobja.
A lelki örvény ugyanilyen. Szabály, hogy tilos „kapálózni”! Nem ajánlott döntéseket hozni! Nem érdemes sürgetni az időt, mert az idő jelentheti a megoldást, a gyógyulást! Engedjük, hogy a körülmények, a környezet sodorja elénk az eseményeket, a lehetőségeket, és a lelki örvény naposabb partra vet majd.
Szy Katalin felnőtt klinikai szakpszichológus, író tollából
Amennyiben Ön magára ismer, vagy hasonló problémával küzd, kérjük forduljon szakemberhez segítségért!
Ha weboldalunk témáit a továbbiakban is szívesen olvasná, kérjük kövesse Támogatóként is oldalunkat.
Itt jelentkezhet: https://mindenki.eu/tamogatoi-kor/
Köszönjük! Beszéljünk róla, vigyük hírül közösen!
