Az elmúlt évben gyakrabban foglalkoztunk a halál gondolatával, a halálfélelemmel, mint korábban. Az új generációt megkímélte a háború. A béke évtizedei, a temetkezési szertartások változása, a halál tabuként való kezelése vagy a telefon képernyője által megszűrt, eltorzított valóság felerősítette az elmúlás gondolatából táplálkozó alapszorongást, a halálfélelmet. A lecsendesedett, de újra lesben álló járvány azonban megmozgatja bennünk a halál jelentésének lényegét: a bizonytalanság és a végső bizonyosság feszültségét, a tudás és a tagadás egyidejűségét. Te félsz a haláltól? – erre a kérdésre gyakran azt a választ kapom, hogy a haláltól nem, de az oda vezető úttól igen. Az oda vezető út azonban nem a fájdalom, a láz, a kényszerpihenés, hanem a tudat, hogy vége.
A halállal való elkerülhetetlen konfrontálódás minden életszakaszban megjelenik és nem úgy, hogy „jaj, de félek a haláltól”. Az alvászavar, az unalom, a szabadon lebegő szorongás, a pánik, életvezetési nehézségek, hangulati problémák, viselkedészavar…mind, mind a halálfélelemből táplálkozik.
„Aki azt állítja, hogy félelem nélkül néz szembe a halállal, az hazudik. Minden ember fél a haláltól, ez az ésszel rendelkező lény nagy törvénye, halálfélelem nélkül az egész emberiség elpusztulna” (Rousseau)
A halállal nem kell jóban lennünk, de nem érdemes elfeledkezni róla – ez a képesség az érett személy jellemzője. Aki például alvásproblémával küzd, nem mer elaludni, rém- vagy visszatérő álmok kínozzák, gyakran felriad, vagy felszínesen alszik, talán tudat alatt a rettegett halál analógiájával küzd, de nem mer erre gondolni, kerüli a kínos témát. Pedig az alvás is egy „kis halál”. Ha belegondolunk, álmunkban elvész a kontroll, a tudat kikapcsol, sötét van, a világról nem tudunk semmit, mindenből kimaradunk, és egyedül vagyunk, igazán egyedül. A halálfélelem, ha a tudatalattiba vagy a tudattalanba szorul, ott ő sem alszik el. Utat tör magának lelki tünetek formájában, és megkeserítheti a mindennapokat. Az alvatlanság kipihenhetetlen fáradtságérzést okoz, az pedig köztudott, hogy fáradtan minden problémánk felerősödik. Erősebben szorongunk, nehezebben alkalmazkodunk, kevesebb dologban találjuk meg az örömünket. Az önismeretre, a személyiségünk fejlődésére fordított idő, és energia megtérül, ha elvágjuk az ördögi kör spirálját.
Szy Katalin felnőtt klinikai szakpszichológus, író tollából
Amennyiben Ön magára ismer, vagy hasonló problémával küzd, kérjük forduljon szakemberhez segítségért!
Ha weboldalunk témáit a továbbiakban is szívesen olvasná, kérjük kövesse Támogatóként is oldalunkat.
Itt jelentkezhet: https://mindenki.eu/tamogatoi-kor/
Köszönjük! Beszéljünk róla, vigyük hírül közösen!
