Házasságkötés krízise – 2. rész

Home / Cikk / Házasságkötés krízise – 2. rész

Kimondani az igent, a holtomiglan-holtodiglant, a jóban, rosszban együtt szavakat és erről hivatalos papírt kapni – bizony tudattalanul is egy ismeretlen utat, azaz szorongást jelenthet. Ne legyünk álságosak és gondoljuk végig, hogy az emberi természettel és az ingergazdag, felszabadult világunkkal szinte összeegyeztethetetlen az a gondolat, hogy soha mással nem szerelmeskedhetek, hogy az akaratom és szándékom nem érvényesülhet, csak kompromisszum útján, hogy alkalmazkodnom kell, hogy felelősséggel tartozom a mai naptól nemcsak magam, de a társam felé is. Ha egy férfi és egy nő összeköti az életét, akkor a nemek, kultúrák, családi normák, örökölt és tanult lelki adottságok közötti különbségek miatt nehéz tökéletes harmóniában élniük és a jövő nem olyan rózsaszínű, mint amilyen a násznép asztalára hullott virágszirmok. Pedig az „igen”-t a boldogságra mondjuk. Mindenki, aki leül valakivel szembe, maga mögött tudhatja az anyját és az apját, tehát ha két ember egymásra néz, hat ember kommunikál egymással: az ifjú pár, és a bennük élő család tudatos és tudattalan mintázata. Két életkezdőnek ezeket ötvözniük kell, illetve ki kell alakítaniuk a saját stílusukat, rendszerüket, szabályaikat. Ha úgy kezdődik egy házasságkötés, hogy azon vitázik az ifjú pár, hol legyen az esküvő, hány ember legyen jelen, mi legyen a menü, és milyen zenekar húzza a nótát – érdemes elgondolkodni azon, hogy a „fedőtörténetben” az eltérő szemléletek, széthúzó életfilozófiák csapnak össze. 

A házasság az élet végéig tartó krízisek sorozata, ezért nem a felhőtlen boldogságot kell keresnünk benne. 

Szy Katalin felnőtt klinikai szakpszichológus, író

Amennyiben  Ön magára ismer, vagy hasonló problémával küzd, kérjük forduljon szakemberhez segítségért!

Ha weboldalunk témáit a továbbiakban is szívesen olvasná, kérjük kövesse Támogatóként is oldalunkat.
Itt jelentkezhet:
 https://mindenki.eu/tamogatoi-kor/

Köszönjük! Beszéljünk róla, vigyük hírül közösen!