Szy Katalin felnőtt klinikai szakpszichológus / író interjúja Dr. Horváth Gábor háziorvossal
Dr. Horváth Gábor egri háziorvossal beszélgetek arról az érdekes eredményről, mely a Civilút által 2020. júliusában készített véleménykutatás egyik meglepő és igazolt prekoncepciója, miszerint „a mentális problémákkal küzdők közül a szakmunkásképzőt, szakiskolát végzettek, illetve az 50-65 éves korcsoportba tartozó nők azok, akik magas százalékban kérnek támogatást háziorvosuktól mentális zavarra utaló tünet észlelése esetén”. (mindenki.eu)
-Az Ön praxisára is jellemző az, hogy a fiatalok, középkorúak és a férfiak még mindig érzékenyen rejtegetik a lelki problémákat?
–Egyetértek a felmérés eredményével, ami nem azt jelenti, hogy valóban a megjelölt csoportokat érinti az a tény, hogy fel merik vállalni a mentális problémákat előttem, hanem arra világít rá, amit tapasztalok, hogy a férfiak, a fiatal felnőttek talán jobban félnek a stigmáktól, a megítéléstől, a kirekesztettségtől.
–Valóban. Azt is tartalmazza a reprezentatív csoporttal készített kutatási eredmény, hogy „a férfiak elutasítóbbak a mentális beteg/betegség dimenzióban” (mindenki.eu). Erre van magyarázat?
–Csak feltételezni tudom, hogy a férfiak azért lehetnek elutasítóbbak, mert a gyengeség, a támaszigény, az esendőség ütközik a klasszikus értelemben vett férfi nemi szereppel. Már gyerekkorban azt tanuljuk, hogy „katonadolog”.
–Milyen mértékűnek saccolja, hogy a praxisában megjelenő betegek inkább lelki, mint testi panaszokkal küzdenek?
–Számszerűsíteni nem tudom, de aki orvoshoz fordul valós vagy vélt testi panaszokkal, az a beteg lelki tünetektől is szenved. Olyan beteg nincs, akinek nincs lelki problémája. Vagy a tartós lelki szenvedés okoz testi tüneteket, vagy a betegséghez társul mentális tünet, akár szorongás, halálfélelem, stressz, stb.
–Ezek szerint elfogadja Bálint Mihály orvos pszichológus mondatát, hogy „A lélek nyelve a betegség”? Egy háziorvos is bio-pszicho-szociális szemlélettel tekint a betegekre?
–Én így gondolkodom. Érzékeny ember vagyok. Csupán holisztikusan tudok gondolkodni. Tudom, kit ver a férje, kinek nincs pénze , hogy befizesse a csekkjeit, ki költözik vissza az anyukájához válás után. Ezeket be kell építenem a betegség értelmezésébe és a gyógyításba. A beteget és nem a betegséget gyógyítjuk, de bevallom, egy háziorvos elsődleges célja a szervi okok keresése és kizárása. Ennek jogi konzekvenciája is van. Intuitíven dolgozom, sokszor hallgatok a megérzéseimre, de a szakmai protokollt végig kell futtatnom, még akkor is, ha sejtem, hogy felesleges, ha érzem, hogy a beteg lelke szenved és nem a teste.
–A burkolt segélykiáltás könnyen felismerhető? Milyen példákat tud mesélni?
–Anginás panaszokkal keresett meg egy négygyermekes családanya. A kardiológiai kivizsgálás kizárta az infarktust. Egy héttel később újra megjelent, újabb tünettel, erős, múlni nem akaró fejfájással. Természetesen megtörtént a neurológiai kivizsgálás is, szintén negatív eredménnyel, amikor megint megkeresett tinitus, fülzúgás miatt. Objektivizáltuk, hogy szervi baja nincs. A heti visszatérő betegeknél mindig felmerül, hogy lelki probléma áll a háttérben, ahogy ebben az esetben is fény derült arra, hogy a családi vállalkozás tönkrement, a család nehéz anyagi helyzetbe került.
–Van-e olyan szakmai segítsége, mely vezeti Önt a mentális betegségek felismerésében, menedzselésében?
–Elkelne elméleti, gyakorlati segítség, képzés, pszichoedukáció, hiszen negyed órám van egy betegvizsgálatra. Jó lenne olyan szakember is, aki figyel ránk, képez minket, hiszen egy háziorvos napi 80 beteget lát el egy praxisközösségben.
–Miben segítene Önnek, ha a mentális betegségeket hatékonyan kiszűrné a szomatikus betegek között és ha együttműködést tapasztalna a páciens részéről?
–Mindenki jól járna. Kevésbé terhelnénk indokolatlanul a szakellátó rendszert. A beteg kevesebbet szenvedne.
–Mit gondol, egy vidéki városban nehéz felvállalni, hogy egy testi tünet mögött lelki probléma, mentális zavar áll? Megbélyegzett-e az, aki mentális betegséggel küzd?
–Nincs még meg a kultúránk. „Menjek pszichológushoz? Minek, én nem vagyok bolond!”, vagy „Csak nem gondolja, hogy majd ülök a dilisekkel az ambulancián?” – ezeket a mondatokat nem egyszer, nem kétszer hallom a betegek szájából, ha segítséget ajánlok. Terelnek, nincs rálátásuk a szenvedésük hátterére.
–Mit tud tenni egy háziorvos, hogy változzon a pszichológiai kultúra?
–Nagyon óvatosan lehet lelki segítséget felajánlani. Olvasva a Civilút programját, például egy ilyen kezdeményezést nagyra értékelek. A tájékoztatás azt az érzést erősíti mindenkiben, hogy más is küzd ezzel, nem vagyok egyedül, fel lehet vállalni a mentális zavart. Az pedig fantasztikus dolog, ha közösségi teret adnak a mentális betegségek, lelki bajok megsegítésére. Elfogadhatóvá teszik a mentális zavar jelenségét, amivel egyre többen küzdünk.
–Ezt most többes számban mondta. Véletlenül?
–Véletlenül, de igazat szóltam. Lehet pszichésen, mentálisan kimerülve egy orvos is. Nekem is vannak mentális tüneteim, ha a kiégést lehet annak nevezni. Amikor túlterhelem magam, én alvászavarral, illetve a krónikus fáradtság érzésével küzdök. És néha a hóhért is akasztják: felvállaltan és köztudottan hipochonder vagyok, néha én is felkeresek kollégát, és megkönnyebbülve sóhajtok, ha jó eredményt kapok. Átmenetileg megnyugszom ugyan, de egy igazi hipochonder újra a betegségtől való félelemben talál megnyugvást, ha újra és újra megterheli a szervezetét.
–Az orvos személyisége a gyógyszer – szintén Bálint Mihály zseniális mondata jut Önről az eszembe.
–Ez így van, ha megfelelően kezeli a tudását és mellette ad magából, a figyelméből, a megértéséből. Teret kell engednünk az emberségnek, a személyes jelenlétnek. Sokszor elég az, ha csak meghallgatom a beteget. Engedem ventillálni, kiengedni a gőzt. Emberközpontú gyógyítás a szervspecifikus gyógyítás mellett – ez fontos. Nem lehet csak objektivizálni a betegséget, kell a szubjektív megértés is.
–Van elvárása a klienseknek, betegeknek, hogy milyen legyen egy orvos? Létezik még a klasszikus, archaikus orvosszerep?
–Ennek a szerepkörnek nem tudunk ma eleget tenni. Nem a kistáskás orvosok vagyunk már, aki este becsenget a kis táskájával és a fonendoszkópjával a nyakában, és akinek van ideje, hogy megnyugtassa, tájékoztassa a beteget. Meg kell küzdenünk a gazdasági szemlélettel, ami ütközik a segítő szereppel.
–Önképzésben, önismeretben, szupervízióban, szakirodalomhoz való hozzáférésben, tapasztalatok megosztásában izgalmasnak találja a Civilút ‘Mindenki’ kezdeményezését? Mit gondol, segíthet Önnek vagy a pácienseinek?
–Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy örömmel osztom meg én is a tapasztalataimat… csatlakozom a kezdeményezéshez és követem Önöket, hogy segítsem ezzel a saját és a pácienseim életét. És elárulom, nekem van pszichológusom…
– – –
Ha weboldalunk témáit a továbbiakban is szívesen olvasná, kérjük kövesse Támogatóként is oldalunkat.
Itt jelentkezhet: https://mindenki.eu/tamogatoi-kor/
Köszönjük! Beszéljünk róla, vigyük hírül közösen!
