„Gyakran érzi, hogy élményei valószínűtlenek, és kívülállóként éli át őket, […] hogy ami önt körülveszi, furcsa és távoli?” (DSM-V.) A derealizáció, deperszonalizáció rémítő annak, aki már átélt hasonlót:
„Olyan, mintha bukósisak lenne rajtam.
Kívülről látom, ahogy mozog a két kezem.
Őrjítő belegondolni abba, hogyan áramlik a vér az ereimben, megállás nélkül.
Félelmetes, hogy a szívem egymilliárdot ver életem végéig és ezt a kemény izommunkát minden porcikámban érzem.
Paplanon járok, a lépéseimnek nincs súlya.
Köd telepszik rám.
A tükörből egy idegen arc néz vissza rám. Ez nem én vagyok.
Férjemet figyelem, és azt érzem, ezt az embert nem ismerem, soha nem láttam.
Van az álom, és van a valóság. Én a valótlan oldalon állok.
Egy rossz tévé szemcsés képernyőjén át látom a világot.
Visszhangzik minden körülöttem.
Úgy látom és hallom a körülöttem történő eseményeket, mintha egy medence alján feküdnék.
A világ csak díszlet a szenvedésemhez.
A saját filmemet nézem kívülről.”
A szorongás legrémítőbb tüneteit leíró hasonlatokat normál életvezetésű páciensek szájából hallom gyakran, akik áttolják magukat a hétköznapokon, elvégzik a munkájukat, letudják a kötelességeiket, de közben magukat figyelve csendben szenvednek a saját gondolataik, érzéseik, élményeik idegenszerűségétől. A személyek, a tárgyak, az idő, a testi szenzációk mind valószínűtlenek, ködösek, torzak. Elvész a határ a valóság és az álomszerűség között.
Ez a tünetegyüttes nem önálló betegség. Leggyakrabban szorongást mutat és jóval ártalmatlanabb, mint amekkora gyötrelemmel jár. Intenzív izgalom, megterhelő érzelmi élmény, tartós stressz, kimerültség után jelentkezhet és a kényelmetlen körülmények megváltozásával akár magától megszűnhet. Nem jelent tudatzavart, a megőrüléstől sem kell félnie annak, aki átment hasonló élményeken. Ám ha napokig, hetekig kínos a világ furcsa észlelése, érdemes szakemberhez fordulni. A felesleges szenvedéstől való szabadulás reményében a pszichológussal érdemes átbeszélni a személyiségfejlődés fontos állomásait: vajon milyen tapasztalat miatt „vettünk fejünkre a védősisakot”, „mi erősítette fel a megállíthatatlan szívverésünk zaját”, „mi miatt nem mi lehetünk saját filmünk főszereplője”, „ki tartja és mozgatja az ujjaink végére kötött damilt, és bánik velünk bábként”, „miért nem száll fel a köd és nem látjuk az utunkat”… sorolhatnám a versekbe illő képeket, melyek hasonlóak azokhoz a szituációkhoz, melyeket átélünk, ráadásul útjelző táblaként mutatják a gyógyulás útját.
Szy Katalin felnőtt klinikai szakpszichológus, író tollából
Amennyiben Ön magára ismer, vagy hasonló problémával küzd, kérjük forduljon szakemberhez segítségért!
Ha weboldalunk témáit a továbbiakban is szívesen olvasná, kérjük kövesse Támogatóként is oldalunkat.
Itt jelentkezhet: https://mindenki.eu/tamogatoi-kor/
Köszönjük! Beszéljünk róla, vigyük hírül közösen!
