A személyiségzavarok egy részére az jellemző, hogy a környezet számára okoznak elsősorban gondot, ezek az egyének többnyire nem érzékelik, hogy másoknak fájdalmat, kárt okoznak, empátiás készségeik igen alacsonyak, gyakran kerülnek szembe a törvénnyel, gyakoriak a konfliktusaik, munkahelyi és párkapcsolati problémák. Önmaguk többnyire messze alulértékelik a problémáikat, rendre környezetüket okolják a történtek miatt.
Más személyiségzavar típusoknál azonban az egyén maga is észleli, hogy probléma van vele, attól szenved is, de érdemben változtatni nem tud rajta. Jelentős arányban diagnosztizálható személyiségzavar bűncselekmények elkövetői között, de a társadalom perifériájára szorult, izolálódott személyek között is gyakori, okként és következményként egyaránt.
Az ilyen emberek családi- és magánélete, kapcsolataik gyakran viharosak, nehezen találnak munkát, vagy munkahelyeiket sűrűn váltogatják, nem találják a helyüket. A személyiségzavaros személyek gyakran szinte generálják maguk körül a konfliktusokat, körükben gyakoribbak a válások, és részben következményként közülük kerül ki sok hajléktalan, munkanélküli. Alkohol- és drogprobléma okként vagy következményként egyaránt gyakran megfigyelhetők. Öngyilkossági gondolatok, próbálkozások is sok esetben előfordulnak, bizonyos típusok (borderline, érzelmileg labilis személyiségzavar) esetében hangsúlyozottabban, suicid kísérleteik sok esetben jelzés, figyelemfelhívó jellegűek, egyfajta rossz problémakezelő eszközként.
Más esetekben viszont az érintett személy viszonylag jól (vagy csak a külvilág felé!) elboldogul saját korlátaival, a társadalmi normák valamilyen szintű feszegetése, egyéni látásmódjuk, sajátos élményfeldolgozásuk kapcsán sok köztük a sikeres művész, elismert alkotó, gyakran lehetnek kreatív, bár sokszor nem kitartó, öntörvényű, „nehéz” emberek. A személyiségzavarok kezelése, terápiák célja A terápiás célkitűzéseket a realitáshoz kell igazítani, és mint fentebb is jeleztem, a személyiségzavarokat talán helyesebb egyfajta kóros állapotként szemlélni. Távoli hasonlatként képzeljenek el egy olyan személyt, akinek születéskori vagy baleseti sérülés kapcsán hiányzik egy végtagja, itt a terápia célja nyilván nem lehet a végtag „visszanövesztése”, mint gyógyulás, hanem a tüneti (pl. fájdalom csillapítása, gyógyászati segédeszközzel ellátás) kezelésen túl a beteget meg kell tanítani a lehető legkevesebb kompromisszummal együtt élni korlátaival. A személyiségzavar esetében is erről van szó, a beteget „kicserélni” nem lehet, az „adott anyagból kell kihozni a legtöbbet”, és mivel a páciens személyisége nyitott a konfliktusok, problémák felé, így az újabb és újabb fordulatok a beteg életében újra és újra szükségessé tehetik a terapeuta segítségét.
A személyiségzavarban szenvedők jelentős része azonban nem jut el a szakorvosig. A betegek élete nem, vagy számukra nem megfelelően működik, és amennyiben mégis orvosi vizsgálatra kerül sor, az elsősorban járulékos pszichiátriai tünet, betegség (pl. depresszió, szorongás, alvászavar, alkoholos probléma), vagy valamilyen konkrét élethelyzeti krízishelyzet miatt történik valószínűleg. Ilyenkor az életvezetés mélyebb elemzése, pszichológiai tesztek, hosszabb távú megfigyelés segíti a diagnózis felállítását, és azt, hogy a „fa mögött meglássuk az erdőt”.
Forrás: webbeteg.hu
Fontos tehát, hogy vegyük észre, beszéljünk róla! Sokszor csak egy kedves kérdés, vagy odafigyelő törődés is segíthet. Forduljunk szakemberhez, ismerjük meg a lehetőségeket, segítsünk egymásnak!
Amennyiben Ön magára ismer, vagy hasonló problémával küzd, kérjük forduljon szakemberhez segítségért!