Vészhelyzetben minden klinikai pszichológiai tünet és kórkép megjelenhet, és nemcsak azoknál, akiknek élettörténetében már volt hasonló élmény. Ám a vészhelyzet felkínál lehetőségeket is arra, hogy átvészelve a nehéz időt, átrendezve a korábbi megszokott életet egy új életélmény, egy gazdagabb életminőség, egy érettebb életfilozófia lehessen az alapja a jövőnknek, és megedzett lélekkel, magabiztosan, életigenléssel, az itt és most élményével élhessük mindennapjainkat, félelem nélkül, szorongásmentesen.
A pandémia az életünk minden területére kiható krízis. Mindenki és az egyén egyidejű válsága zajlik a világban. Én, a gyógyító, a támasz, a terapeuta is ugyanabban a szituációban találtam magam, mint amiben a pácienseim voltak. Kétségbeesve néztem a szkafanderbe öltözött mentőtiszteket. Levegőért kapkodtam a maszk alatt. Esténként pakolást tettem a fertőtlenítőtől kisebesedett bőrömre. Aggodalommal figyeltem a híreket. Körbetelefonáltam a rokonaimat, a barátaimat, hogy vigyázzanak magukra, és a munkamódom, a terápiás keretek is átrendeződtek. Át kellett állnom távgyógyításra, melyhez a metakommunikáció hiányossága miatt nehéz volt hozzászoknom. Képernyőn keresztül nehezebben tudtam ráhangolódni egy másik ember érzelmeire, gondolataira. Mások reális, vagy eltúlzott aggodalmát most én is magaménak tudtam.
A „nem vagyunk egyedül a bajban„ érzése, mindannyiunk heroikus küzdelme magunkért, másokért, az új szabályok kollektív és önkéntes követése új emberképet épített fel.
Sokak szájából hallottam, hogy az élet más lesz, mint korábban volt – ezzel egyetértek, hiszen ilyen a krízis természete. Váratlanul, fenyegetően lecsap, felforgatja, megváltoztatja a mindennapjainkat. Elsöpri a rutint, és addig szorongat, fenyeget minket, míg ki nem alakítjuk a továbbéléshez szükséges gondolkodást. Éppen ezért a krízis fordulópontot jelenthet mindannyiunk számára. Nem csupán negatív hatással lehet ránk, de lelki haszonnal is járhat.
Van, aki jobban tudja mozgósítani lelki energiáit, képes alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Ezeknek az embereknek a problémamegoldó stratégiái színesek és szélesek, könnyebben váltanak, lazábban alkalmazkodnak, új lehetőséget keresnek és találnak akár a négy fal között is. Más emberek azonban a váratlan történésre, a megszokott működést, létezést veszélyeztető változásokra lefagynak, összeomlanak, szoronganak. Ennek ellenére nekik is el kell gondolkodniuk, hogyan tegyék az életüket jobbá, élhetőbbé, szebbé a megélt élmények, tapasztalatok birtokában. Ennek egyik terápiás módja, ha a kétségbeesést, a tehetetlenséget, a bizonytalanságot szavakba fordítjuk.
A vészhelyzetet meg kell fogalmaznunk, hogy a riadalomból, félelemből, szorongásból egy problémát teremtsünk. Ebből nőnek majd ki az új életvezetési stratégiák, manőverek.
Érdekes, különleges emberekkel beszélgettem arról, valóban lehet-e profitálni az élet nehéz pillanataiból.
Van bármilyen lelki hozadéka a pandémiának számodra? – ezt kérdeztem meg Tóth Vera művésznőtől, aki érzékenységét, esendőségét soha nem szégyellte megmutatni rajongóinak.
– Átértékeltem az életemet – vallja. – Korábban azt éreztem, enyém a világ, stabil vagyok. Ám a járvány megmutatta a határaimat. Eszköztelenül ültem a négy fal között. Énekesnő vagyok – ha nincs színpad, én nem is létezem… – gondoltam és rettentően szorongtam. Kerestem a kiutat. Ki kellett töltenem az üresen ketyegő időt. Figyeltem a párom munkáját, és tele lett a fejem ötletekkel. Megosztottam vele ezeket, és nagyon tetszett neki. Rájöttem, nemcsak énekesnő vagyok, de jó vendéglátós is. Akár a hangomat adom oda az embereknek, akár a vendégszeretetemet, másoknak örömöt okozok és ez az én életerőm. A pandémia nagy lehetőségeket vett el tőlem, de sokkal többet adott. Új képességeket hozott ki belőlem.
Dr. Mohácsy Zsuzsanna ügyvédnővel is a krízisből való kiút lelki nyereségéről beszélgettem.
– A jogászok élete sokszor zaklatott. Hatalmas felelősség mások ügyeinek jogi képviselete. A pandémia kezdetén el sem tudtam képzelni, hogyan tovább, ha nem találkozhatok ügyféllel. Világvége hangulatban alig tudtam az energiáimat lefékezni. Otthon ültem és „zizegtem”. Ekkor megérintett a halál, hiszen hozzám közel álló barátot veszítettem el. Ez a gyász önmagam felé fordított. Az életem felértékelődött. Többet törődöm a mélyen élő önmagammal. Nyugodtan kávézom a teraszomon reggelente. Figyelem a szemben álló hegyen sorakozó fákat, hallgatom a madárcsicsergést, közben eufórikus létélményt jelent, ahogyan lelassítom az időt. A homeoffice új munkamód, új élet. Ezt kaptam a pandémiától.
Haumann Erika pszichológus kolléganőm rugalmasabban viszonyul a Skype terápiákhoz, mint én.
– Nekünk is alkalmazkodnunk kell a megváltozott körülményekhez. A vészhelyzetben az én helyzete átlényegül. Én a „békeidőben” nem voltam elég bátor ahhoz, hogy az igényeimhez illő szabadságomat megéljem. Altruista segítő vagyok – így többször elgondolkodtam azon, szabad-e nagyot álmodnom? Elmehetek-e nyaralni hetekre, magára hagyhatom-e a pácienseimet? A pandémia nekem teret adott a világban. Egyszerre lehetek távol mindenkitől, és foglalkozhatok a pácienseimmel. A vágyam beteljesült.
Szy Katalin – felnőtt klinikai szakpszichológus, író tollából
Amennyiben Ön magára ismer, vagy hasonló problémával küzd, kérjük forduljon szakemberhez segítségért!
Ha weboldalunk témáit a továbbiakban is szívesen olvasná, kérjük kövesse Támogatóként is oldalunkat.
Itt jelentkezhet: https://mindenki.eu/tamogatoi-kor/
Köszönjük! Beszéljünk róla, vigyük hírül közösen!
