Szerelem, szerelem…

Home / Heti Téma / Szerelem, szerelem…


Ahány ember, ahány személyiség, ahány találkozás és kötődés, annyi szerelem létezik.


Szy Katalin klinikai szakpszichológus, író tollából


Van aki nem ismeri a Bizottságtól a Szerelem című számot? „Szerelem, szerelem, szerelem, már megint izzad a tenyerem.”
Igen, igen. A szerelem sokszor egy feszítő, nyugtalan, békétlen lelkiállapot. A szerelem átmenet az egészséges és kóros lelkiállapot között. Kihat az ember testére, lelkére, szellemi és mentális állapotára. Olyan mértékben képes befolyásolni a pszichés működést, hogy a szerelmes ember a lelki betegségek tünettanából bármit képes produkálni.
Szerelemben megváltozik a percepció, másképpen tapasztaljuk a világot. Új életfelfogás, új értékrend alakul ki. A test működésére is kihat: csökken az étvágy,  így a szerelemben „el lehet fogyni”. A szapora szívverés, a felgyorsult lélegzés, a kipirosodott arc, az erős izzadás – sok betegség, de a szerelem szimptómái is. A szerelem beszűkült tudatállapot. A szerelmes csak a szerelme társaságában érzi jól és biztonságban magát, ha mellette van, boldog és elégedett, de amint eltávolodik tőle fizikailag, üressé válik a világ. A szerelmes a szerelme tárgyát tökéletesnek látja, hibáit erénnyé kovácsolja, hiányosságaira vak.   

A szerelemre való képességünk az anyával való korai kapcsolatban gyökerezik. Az anya figyeli csecsemője minden igényét. Rárezonál, érzi, hogy a baba jelzései éhséget, fájdalmat, félelmet, vagy hiányt jeleznek. Ha az anya kiegyensúlyozottan, harmonikusan, megfelelően gondozza gyermekét, a baba megtanul bízni az önmagától még nem elhatárolható környezetében – ez a bizalom lesz a csírája az önszeretetnek, amiből kinő, kifejlődik a szeretetre, a szerelemre való képesség.

 
A  szerelemben a legfontosabb a bizalom, hogy meg merjük élni, át tudjuk adni magunkat a nagy érzésnek, és ne rettenjünk el a teljes önfeladás és teljes odaadás gondolatától. Az őszinte szerelem megéléséhez szükségünk van arra a tapasztalatra, amit anyánk karjában átéltünk: a biztonságra, az intimitásra, a nyugalomra. A nemi infrastruktúránk fejlődését jelentősen befolyásolja az is, milyennek láttuk szüleink kapcsolatát, a nemi szerepeket, érzelmi viszonyulásokat.  

Ahány ember, ahány személyiség, ahány találkozás és kötődés, annyi szerelem létezik. Bizonyos pszichés kórképek, diagnózisok is meghatározzák a szerelem milyenségét, módját, formáját, képét. József Attila költészete például jól mutatja, hogy a költő szkizofrén volt: az anya és a nő képe hasított, nagyon szélsőséges és bizarr. Ady Endre „magamhoz kötlek- eltaszítalak, imádlak és gyűlöllek egyidőben, egyszerre” ellentétes érzelmek közt ingadozó szerelmi költészete borderline kórképről árulkodik. Pilinszky János örök vágyakozó, önmarcangoló, bűntudattal terhelt, beteljesületlen szerelme a neurózis tüneteivel van terhelve.
Ugyanilyen sokféle az átlagember szerelme is. Van, aki korlátok nélkül képes átadni magát és megélni a szerelmet, vakmerően és hazárdírozva, az itt és a most fergeteges, semmihez sem hasonlítható élményében, de van olyan is, aki fél a szerelem intenzitásától, a vele járó érzésektől, az előre vetített veszteségtől és inkább elkerüli azt. Van igaz, örök, reménytelen, őrült, bolond, plátói, vak, romantikus, beteljesült, mérgező, kései és halálos szerelem is, utóbbiba, ha nem is biológiailag, de lelkileg belepusztulhatunk, akár többször is az életben.  A szerelem pillanatában minden szerelem igaz szerelem… míg el nem múlik.

Szerelmünk tárgya nem lehet másé. Akihez mi hűségesek vagyunk, attól el is várjuk a hűséget. Az ebből fakadó birtoklási vágy a szerelem természete, de csak addig, míg nem sérti a másik szabadságát, nem korlátozza a másik önállóságát, nem nehezíti az életvezetését, nem kényszeríti folyamatosan védekező pozícióba szerelme tárgyát. Ha az egyik személy rá akarja a másikra erőltetni a saját akaratát, korlátozza, manipulálja őt, az bizony egészségtelen. A féltékenység önbizalomhiányra utal. Eltúlzott formája akár komoly pszichés betegség is lehet. 

Az, hogy milyen intenzitással éli meg valaki a szerelmet, attól is függ, hogy mennyire vágyott rá. A szerelem mértéke az előtte való hiány mércéje. Minél nagyobb a hiány valakiben, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a szükségleteit és a vágyait kivetíti valakire, akár az első „jöttmentre” is. Aztán jön a csalódás: „nem olyan, amilyennek mutatta magát”.  Pedig olyan volt, csak a szerelmes nem akarta olyannak látni, mint amilyen. 

Sokan megkérdőjelezik, hogy létezik szerelem első látásra? Igen! Létezik! Valójában sokkal racionálisabb jelenség, mint ahogy azt egyesek misztifikálják. Életünk során összegyűjtjük a családi mítoszokat, az archaikus tudatalattinkban évszázadokon át hordozunk magunkban igényeket, bennünk lappanganak, vagy megfogalmazhatóan élnek szükségletek, vágyak, akár genetikailag kódolva, vagy tapasztalat útján emlékképeket tárolunk, kellemes és kellemetlen élményeinkből idolokat építünk és amikor találkozunk valakivel, ezek aktívvá válnak.  Így megeshet, hogy azért tetszik meg valaki első látásra, vagy azért érezzük, hogy ezer éve ismerjük már egymást, mert ez valóban a „nagy találkozás”. 

„Az ellentétek vonzzák egymást” – ismerjük a mondást. Ám a lila köd elmúltával sokkal nagyobb esélye van hosszú távú kapcsolatra a hasonló tulajdonságokkal, értékrenddel, kultúrával, neveltetéssel,  rendelkező embereknek.

 A szerelem múlandó, másfél-két évig tart míg két ember felfedezi egymás személyiségét, megismeri a másik gesztusait, reakcióit, érzéseit, érzelmeit, gondolatvilágát, véleményét. A szerelem elmúltával a közös érdeklődés, az együtt átélt élmények, a közös célok, a szeretet és az elköteleződés mentén erős szövetségben szeretetté szelídülhetnek a heves érzelmek.


A szerelem nincs korhoz kötve. Bár vicces egy szerelmes, bolondos nagyszülő az unokák szemében, mégis az időskori szerelem csodálatos, hiszen két ember összekapaszkodhat a semmibe vezető, szorongató úton. Már nem az anyagi javak megszerzésére fókuszálnak, már nem a szülői szerep határozza meg a napjaikat, a szexualitás sem dominál, csak az az érzés a fontos, hogy együtt, kéz a kézben haladhatnak az „ismeretlen” felé.

Nem lehet szétválasztani a szerelmet és a szexualitást. A szex érzelmek nélkül üres, a szerelem testiség nélkül mit sem ér.


Sokan küzdenek szexuális problémával, és a szexuális zavarok mögött sokszor, sőt legtöbbször párkapcsolati konfliktus áll. A szexuális életünk alapja, hogy kapcsolatainkban a vágy jelen legyen, mindennapjainkban is visszatükröződjön, hogy akarunk tetszeni a párunknak, meg akarjuk hódítani. Érdeklődünk, figyelünk rá, és mindezt viszont elvárjuk. A párkapcsolatok három tartóoszlopa: az érzelem, szexualitás és gazdasági szövetség. Ha az egyik oszlop billeg, oda a stabilitás. Nem lehet kiegyensúlyozott egy olyan kapcsolat, ahol hiányzik a szexualitás. A szexualitás örömforrás, szorongáscsökkentő, feszültséglevezető. 

Sokan kérdik, hogyan kerülhetjük ki a szerelmi bánatot. Nem kell megijednünk tőle. Meg kell küzdenünk a veszteséggel. A szakítás, csalódás után gyászmunka következik, mely hosszú hónapokig tart normál esetben. A csalódottság, a sérelem, a hiány feldolgozása után érettebben léphetünk egy új kapcsolatba.


Ha weboldalunk témáit a továbbiakban is szívesen olvasná, kérjük kövesse Támogatóként is oldalunkat.
Itt jelentkezhet:
 https://mindenki.eu/tamogatoi-kor/

Köszönjük! Beszéljünk róla, vigyük hírül közösen!