Az Önszeretet egészséges? Mennyire kell a boldogsághoz az önzőség? Biztos, hogy nárcisztikus az, akinek fontos az önbecsülése és külső és belső kiteljesedése érdekében magára fordított idő és figyelem? Hol van a határa az egészséges nárcizmusnak? Mikor fordul patológiába az önmagunkról kialakított képért megtett lelki küzdelem?
Mindannyian küzdünk a nárcizmus kérdésével. Van, aki nagylelkűnek, önzetlennek tűnik, de ha megfigyeljük, felismerjük az önfeláldozónak, odaadónak tűnő viselkedése motivációit, talán betegesebb igényt rejtenek, mint egy egészséges önbizalommal bíró, önmagára figyelő, saját igényeit előtérbe helyező személy életvezetése, életminősége.
Hogy ki mennyire figyel magára, mennyi időt tölt a tükör előtt, mennyire fontos számára, hogy ki és mit gondol róla – életkoronként változik. Egy tinédzser megmosolyogni való, ha iskola előtt egy órát készülődik, próbálgatja magát, hogyan hathat a környezetére. Ugyanennyi idő már kínossá válik, ha valaki harmincötéves korában tanakodik önmaga képe előtt, hogy mit vegyen fel, hogy áll a haja, biztos, hogy tetszeni fog-e másoknak. Szintén megbocsájthatatlan, ha ugyanezt teszi egy ötvenes, bár az életközép válság nagy krízise felidézheti a kamaszkor bizonytalanságát.
A sikert, a magabiztosságot, az egészséges énképet, az érzelmi önállóságot nem szabad összetéveszteni a nárcizmussal. A kultúránk is a nárcizmus felé hajt bennünket, hiszen az internetes oldalakról idolként sugárzó szépség, látványosság, a divat eltereli figyelmünket a valódi mélységről, szépségről, értékről.
Szy Katalin felnőtt klinikai szakpszichológus, író
Amennyiben Ön magára ismer, vagy hasonló problémával küzd, kérjük forduljon szakemberhez segítségért!
Ha weboldalunk témáit a továbbiakban is szívesen olvasná, kérjük kövesse Támogatóként is oldalunkat.
Itt jelentkezhet: https://mindenki.eu/tamogatoi-kor/
Köszönjük! Beszéljünk róla, vigyük hírül közösen!
