Kamaszidő a covid idején – szülőknek, tanároknak
Szy Katalin felnőtt klinikai szakpszichológus, író tollából
Kamasz, pubertás, tinédzser, serdülő, suhanc, siheder, tini, nebuló, ifjonc, süldő, bakfis, csitri, fruska… a színes szinonima sornál csak a kamaszkorúak lelke változatosabb. A 12-14 éves kortól a 16-18 éves korig tartó időszakban az élet legsúlyosabb válságát megélők a középiskola padját koptatják. Éppen ezért a pedagógusoknak, a szülőknek, a felnőtteknek nagy felelőssége van abban, hogy hogyan menedzselik az életkezdő, saját bőrükben sem komfortosan létező, a világgal harcoló, már nem gyerekek, de még nem felnőttek szerepzavarában szenvedő fiatalokat.
A szakmailag elhivatott, nevelő szemléletű tanárok jellemzője kell, hogy legyen az, hogy pszichológiai ismeretekkel rendelkeznek, megfelelően viszonyulnak a serdülőhöz, érzékenyek, empatikusak, elfogadók, mert ebben az időszakban sok fiatal „elcsúszhat”, megrekedhet, megsérülhet, vagy rossz útra léphet.
A szülőknek meg kell küzdeniük azzal a ténnyel, hogy gyermekük külső megjelenése (a pattanásos bőr, a zsírosodó haj, a „hormonszag”, a hülye öltözködés) is segíti azt, hogy már ne a pihe-puha kisbabát, a babusgatható gyereket lássák a tiniben.
Nehéz a felnőtteknek türelemmel kezelnie, ahogy a kamaszok próbálgatják függetlenségüket, a másik nemhez, szerelemhez, szexualitáshoz való új szerepüket, ám a jelenlétük suta, a viselkedésük kellemetlen, az érzelmeik repertoárja nem engedi még a vágyott önállóságot. A szülőknek nehéz megélnie, hogy gyermekük már nem fogadja el a neki járó gondoskodást, viszont a gyermek és felnőttkor határán az énvédelmi funkciók még éretlenek, sérülékenyek, a problémamegoldó stratégiák szűkek, így a függetlenségre való törekvés igen látványos, sokszor bosszantó, de nem mindig sikeres.
A szülők számára idegtépő lehet a tini állandó lázadása, érthetetlen az indokolatlannak vélt világfájdalma. Az anyának, az apának nehéz megbékélni azzal, hogy az otthon biztonsága már nem kielégítő élettér gyermekük számára, inkább a kortárskapcsolataikban, „kint” keresik a stabilitást, külső megjelenésükkel, öltözködésükkel valahová tartozni akarnak, s az ízlésviláguk nem egyezik már az eddig megszokott, közösen kialakított stílussal.
A pubertások keresik a menő életfilozófiát, próbálnak önálló véleményt alkotni világról, a környezetükről. Próbálgatják úton útfélen a választ megtalálni a „ki vagyok én?” kérdésre, s a szülők helyett lehet, hogy pont a szülőknek nem tetsző idolokat, ideálokat követik. Ilyenkor a szülők olyannyira kétségbeesnek, mintha nem élték volna soha át ugyanezt a szenvedést, ugyanezt a világvége, kilátástalan hangulatot, mintha nem lett volna tele a hócipőjük a gyerekeik nagyszüleivel, azaz a saját anyjukkal, apjukkal, mintha nem vált volna belőlük mégis tisztességes, dolgos, morálisan ép, nagyszerű ember. Hová tűnik a szülők és a nevelők önkritikája? Realitása? Önismerete?
Érzékenyítenünk kell magunkat, a szülőket és a pedagógusokat a pubertás kor lelki történéseire abban a szellemben, hogy nem jó, ha a fenti változások nem történnek meg egy serdülő életében. Nem szabad örülnünk, ha a kamasz jómodorú, ha inkább a felnőttek társaságát preferálja, ha a szülei értékrendjét követi és azt tekinti sajátjának. Későbbi, felnőtt életében a megfelelés, a túlalkalmazkodás, a korlátok megakadályozhatják az érzelmi függetlenséget, az önérvényesítést. Elhalványulhatnak a valódi szükségletek, vágyak, így a felnőttkor nem lesz kiteljesedett. Ezzel egyidőben, jól gazdálkodva a figyelmünkkel, a büntetés-jutalmazás eszközeivel, a dicséretekkel, a serdülőnek felkínált szabadsággal a szabályokra is figyelnünk kell, hisz ebben a szorongással teli életszakaszban az éretlen énvédő stratégiák miatt a serdülő hajlamos lehet alkohol-, vagy drogfogyasztással csökkenteni a belső konfliktusok és a környezettel való ütközés feszültségét, különösen akkor, ha az életszakaszra jellemző krízis mellet egyéb életesemények is terhelik terhelt életét.
Covid idején nehezebb kamasznak lenni. A családdal összezárva, kijárási tilalom idején nem tudják „vállhuzogatva” a szülőre csapni az ajtót. Nem tudnak nem időben hazaérni és nem tudják próbálgatni a szülők határait. Ráadásul egy kamaszkorú szüleinek a házassága legtöbb esetben megkopott, kiégett, esetleg unalmas, vagy már fel is bomlott. A csonka- vagy mozaikcsalád hiányos, vagy eklektikus életterében kell megküzdenie a saját és sokszor a szülő boldogtalanságával is. A fiatal éppen saját akaratából válna le a családról, amikor a család rákényszeríti az idő előtti, meg nem vívott leválásra.
Covid idején bezárul a kamaszok világa. Nem tudnak találkozni egymással, nem tudnak lógni, bandázni a parkokban, tereken, nem tudják felvenni a menő cuccaikat, nem tudják utánozni egymást. Nem tudnak ökörködni, maximum a neten, amiről minden szülő le akarja tiltani Őket.
Pedig nem is olyan nagy mumus a chat – jobb híján. Van, ahol a pubertás használhatja a saját nyelvezetét, a saját szimbólumait, a saját humorát, ahol ismerkedhet, ahol kapcsolatot tarthat, ahol megélheti, hogy nincs egyedül.
Covid idején még nagyobb odafigyeléssel kezeljük a kamaszkori depressziót. Búskomorság, nihil, érdektelenség, sírás, teljesítményromlás, irritabilitás, vagy pszichoszomatikus tünetek, azaz gyakori fejfájás, gyomorgörcs, alvási zavarok, vagy táplálkozási problémák, a testsúly drasztikus változása esetén szakemberhez kell fordulni. Ha öngyilkossági fantáziára is fény derül, azt komolyan kell vennünk. Külsőségekben az extrém sminkek, a halálvágy öltözködésben megjelenő szimbólumai, az ápolatlanság pszichoterápiáért kiáltó jelenségek. Mint ahogy az alkohol- és drogfogyasztás tüneteit is észre kell vennünk.
A támogató, szeretetteljes, elfogadó környezet olyan, mint egy madárnak a szikla a tengerben. Körözhet, szabadon repülhet, próbálgathatja, kitárhatja a szárnyait, de ha elfárad, biztos helyen megpihenhet. Valahogy így kell kezelni a kamaszunkat.
Engedjük repülni a gyereket és biztosítsuk a nyugalmát. Követnünk kell, hogy mikor és miről akar beszélni. Ha kiönteni akarja épp a szívét, mindent érdemes eldobnunk, abban a pillanatban. Vita esetén a megszégyenítés tilos, hisz épp kinyíló önbizalma sérül a kritikától, ítélettől. A sport, a mozgás sokat segít az egészségén és a testképén. Lehet vele vitázni, elmondhatja a véleményét, vegyük figyelembe, hogy a jelen az ő kora. Nem biztos, hogy mi jobban értjük a most világát – ezt be kell látnunk. Engedjük a kortárs divat szerint öltözködni, élni, szórakozni. Ne legyen a gyermek a szülő egojának a meghosszabítása, hadd válasszon hobbit, szakmát, életpályát kedve, tehetsége, szenvedélye szerint.
A pubertáskori krízis jó megoldása egy gyerek számára a sikeres életút kezdete lehet, hisz 20 éves kor táján körvonalazódik a pályaválasztás, a szociális környezetben való szerep, a nemi infrastruktúra, az érzelmi kapcsolatokban való biztonság, a megfelelő jövőkép, a magabiztosság, a hatékonyság érzése, az egyediség, összességében az identitás.
Ha weboldalunk témáit a továbbiakban is szívesen olvasná, kérjük kövesse Támogatóként is oldalunkat.
Itt jelentkezhet: https://mindenki.eu/tamogatoi-kor/
Köszönjük! Beszéljünk róla, vigyük hírül közösen!
