Egy ötven éves páciensem azzal keresett meg, hogy depresszív hangulatban telnek a napjai. Kérdésemre, hogyan indult a napja, a válasza az volt, hogy az anyósa, akit nagyon szeret, már hajnalban átment hozzájuk kertészkedni. Bár ő is szeret kint tenni- venni, anyósának átengedi a virágok gondozását, hiszen a házat tőlük kapták néhány évtizede, tartozik neki annyival, hogy az örömét nem rontja el. „Drága anyuka akkor boldog, ha segíthet” – sóhajtott nagyot a középkorú férfi. Ez a nagy buzgóság azonban sokkal inkább kontrollt jelent a még mindig gyereknek tartott fiatalok fölött, mint örömteli tennivalót. A mérgező rokon, a drága mama évtizedeken át minden nap adagolja negédes segítséggé varázsolt gondját, haragját, problémáját, féltékenységét, magányát, szorongásait a naiv vejének azzal, hogy mindent rendbe rak körülöttük. A szerencsétlen „családfő” észre sem vette, hogy a saját házában ő maga a vendég.
Kedvetlensége, libidójának csökkenése mögött az áll, hogy mama minden áldott reggel átjön a szomszédból, a konyhájukban szorgoskodik, reggelit készít az unokáknak, mos, tereget, megeteti a kutyát, és békésen kávézik, mikor a páciensem félálomban kisétál a hálóból. Bár nem kívánatos személy „anyuka”, mégsem engedheti meg, hogy ezt kimutassa, hisz jót akar. A javaslatomat gondolkodás nélkül elutasította, hogy kérje el a kulcsot. Ám megtette a kedvemért azt, hogy a legközelebbi napon meztelenül sétált le a folyosón, kedvesen köszöntötte a békésen kávézgató idős hölgyet, aki zavarában kulcs nélkül távozott.
Az anyósokról szóló viccek nem mindenkire vonatkoznak, de az igazság több bennük, mint a humor. A családon belüli rivalizáció olyan, mint egy Csehov dráma. Minden a felszín alatt történik. Maguk a „szereplők” sincsenek tisztában azzal, milyen lelki indíttatásból tartják fenn a trianguláris, háromszög konfliktust, amiben a szülők akár egy életen át, a halálos ágyig kezükben tartják a kritika, az irányítás, a kontroll eszközét.
A rossz anyós szelleme sokszor jelen van párkapcsolati problémára szerződött terápiák levegőjében. Ha átlagolnánk, több a seprűnyélen lovagló fiús anyós, mint az elfogadóbb após figura. Ennek megvan az oka. Az anyós – meny közötti konfliktus alapja a versengés ugyanazért az egyetlen, örök, csodaférfiért. Ezért, a vesztésre álló, „elhagyott” asszony – aki a fiáért mindent megtett egész életén át, aki olyan férfi ideállá nevelte, amilyenre ő mindig is vágyott, aki egy „szörnyeteg” markába került – értetlenül áll a saját kérdései előtt: hogyan manipulálhatja, milyen eszközzel fordítja ki gyermekét a saját bőréből EZ A NŐ? (Még a nevét is félelmetes kiejteni a nagy riválisnak.) És ha véletlenül az anyós fekszik a szófámban, véget nem érő áradatot hallgathatok végig a „ki ne mondjuk a nevét”-ről, hogy az ráveszi a fiút, hogy éttermekbe járjanak, csak szórják a pénzt, hülye ruhákba öltözteti, ami nem is áll jól neki, hétvégén heverésznek, hagyják futni a lakást… és az unoka megszületésével újabb harc indulhat el a nevelési elvek érvényesítésében.
És miért nem fordul jóra ez a történet? Mert a sok kritika sebet ejt a „tudjuk kin”. Mert az évek során a „ki ne mondjuk” felismeri férjében anyósa egy-két tulajdonságát, és végre visszakaphatja: ő a hibás a párkapcsolatért.
A jó anyós elengedi a fiát, hogy önálló életet kezdjen.
Felismeri, hogy van olyan dolog, amit ő nem adhat meg neki: ez pedig a szex.
A jó anyós, miután kirepült a gyermeke, önálló szórakozás, hobbi, elfoglaltság után néz, ami kitöltheti a gyerek után maradt űrt.
A jó anyós, ha nem is hibás, mert valóban egy manipulatív, kellemetlen, furcsa nőt vett el a fia, beletörődik, engedi, hogy gyermeke felnőttként vívja meg a csatáját a másik nemmel, hogy a saját hibájából tanuljon.
Vannak anyósok, akiket fel kell mentenünk a fenti sorok vádjai alól. Ha egy menynek megoldatlan problémái vannak a saját szüleivel, alacsony az önértékelése, ha nem tud empatizálni másokkal, pszichológiai problémákkal küzd, szorong, depresszív, vagy rossz énvédő mechanizmusokkal működik – örök házassági konfliktust generálhat. Előfordulhat, hogy a saját negatív érzelmeit vetítheti rá az anyósára, hiszen könnyebb rá haragudni, mint feltárni a problémája okát, vagy belátni, hogy segítségre van szüksége.
A legfontosabb, hogy egy új család születésekor új házat, új lelki falakat kell húznunk, ami átjárhatatlan a szülők számára. Csak ajtó van rajta, kulcs a zárban, belülről (nem anyós zsebében). Az önállóság, a boldogság, a szabadság alapja az érzelmi autonómiának, azaz, hogy a szülők véleménye, hangulata, kritikája nem befolyásolja a saját érzéseinket, életformánkat, életfilozófiánkat. Mindenki így jár jól!
Szy Katalin felnőtt klinikai szakpszichológus, író tollából
Amennyiben Ön magára ismer, vagy hasonló problémával küzd, kérjük forduljon szakemberhez segítségért!
Ha weboldalunk témáit a továbbiakban is szívesen olvasná, kérjük kövesse Támogatóként is oldalunkat.
Itt jelentkezhet: https://mindenki.eu/tamogatoi-kor/
Köszönjük! Beszéljünk róla, vigyük hírül közösen!
