Szy Katalin felnőtt klinikai szakpszichológus, író tollából
Egész életünk krízisek, és krízisek megoldására irányuló sikeres, vagy sikertelen küzdelem. Nincs olyan életszakaszunk, amikor ne terhelne minket krízis, hiszen állandóan változunk, állandóan változik a környezetünk, egészségi állapotunk, változnak az emberek körülöttünk, megszűnnek régi kapcsolatok, helyette újak jönnek, átrendeződik a világhoz való viszonyulásunk, az életfilozófiánk, az életminőségünk, a gazdaság, a természet. A krízis fordulópontot jelent. A „sorsfordulók”-at nevezi a szaknyelv a krízisnek. Mivel sorsforduló, ezért természetes lelkiállapot. Senkit nem kímél.
A krízis állapot villámként csap le egy ember életébe. Hirtelen, váratlan, nem vagyunk rá felkészülve, elvesztjük a valóságérzetünket, időérzékelésünket, zaklatottak, feszültek leszünk, nem tudunk semmire koncentrálni, kilátástalanság és reménytelenség érzése lesz úrrá rajtunk. Nem tudunk semmi másra gondolni, csak arra, hogy milyen rossz nekünk és ez örökké így marad. Elvész a jövőben való hit, eltűnik a remény, nincs motiváció, csak a félelem, hogy mi lesz velünk. A régi életünk sémáit elvesztettük, már nem működik semmi úgy, ahogy eddig, az új élethez még nincs erőnk, eszközünk, terünk.
Vannak a személyiségünk fejlődésével járó szükségszerű krízisek: ilyen például a kamaszkor nagy krízis időszaka, amikor már a fiatal nem tud gyerekszerepben maradni, de nincs meg az viselkedési, magatartási repertoárja, hogy felnőttként élje a mindennapjait. Még függ a szüleitől, de már önállóságra vágyik. Hormonok hajtják minden gondolatát, de nem tudja még a hosszú kezével, lábával megszerezni azt, amire vágyik. Nagy szenvedésnyomással jár a meg nem értettség, a tehetetlenség érzése, a kielégítetlen vágyak feszültsége, és a vágyott önállóságra való képtelenség.
A fiatal életkezdők is krízisbe kerülnek akaratukon kívül, hiszen bekerülnek a világba, nem fogják a szülők a kezüket, nem is kell, hogy kapaszkodjanak már, hiszen meg kell tanulniuk az önálló életvezetést, ki kell alakítani a saját rendszerüket, személyiségükhöz illő foglalkozásukat, hivatásukat és családot kell alapítaniuk, ki kell bontani saját, önálló életstílusukat.
Az életük csúcsán levő emberek is krízisbe kerülnek, hiszen itt kell számot adni arról, hogy a legaktívabb életszakaszukban letették-e az asztalra azt, amire valóban képesek lennének. Érzelem, anyagi sikerek, karrier, a szenvedély, hobbi – revízió alá kerülnek. A perspektíva szűkülése nehéz teher. Ez az életközépi válság.
A kapuzárás krízise sem könnyebb ennél, amit a hormonális változás még drámaibbá lesz. Megjelennek a testi betegségek, a mozgásszervi panaszok, magas vérnyomás, az öregedés. Az elmúlás szemmel is látható jeleit nehéz elfogadni. Nemcsak női, de férfi klímax is létezik – s ez testi, lelki, hangulati és mentális zavarokat is okozhat.
Az öregedés krízise nagy feladatokat kínál. Nem a társadalomnak kell fontossá válni, hanem saját magunknak. Kevés embernek sikerül.
Gondolom, most mindenki végigfutott gondolatban az életén, hány krízist élt át, hány szakadékból jutott ki, hány „túlélés” után rázta meg magát és haladt tovább.
A krízisek másik csoportja az akcidentális, azaz életeseménnyel járó fájdalmas fordulópontok. Ezek is feldúlják az életünket. Az üres fészek szindróma: a kirepült gyerekek miatt kiüresedett élet fájdalmas krízise. A szendvics generáció krízise, amikor a középkorú személynek a gyerekekről és a szülőkről is gondoskodniuk kell egyszerre – nagy anyagi és lelki teher. Költözés, baleset, halálesemény, munkahelyváltás, szakítás, válás, de a pozitív események is krízisek lehetnek, akár a házasságkötés, terhesség, szülés, – minden, ami megváltoztatja a kialakult szokásrendszert, a sémákat, a rutint.
Igazán nehéz életszakasz, ha mindkét krízis (a fejlődési és az akcidentális krízis) is egyszerre csap villámként az életünkbe. Az életszakaszok közötti átmenet nehézségeit sok veszteség súlyosbíthatja. Milyen nehéz lehet egy világgal küzdő kamasznak, akinek éppen válnak a szülei és lakhelyet, vagy iskolát vált. Vagy egy öregedő nőnek, akit elhagy a férje.
Az egész életünk krízisek sorozata, ugye? De fogalmazhatjuk úgy is, optimistábban, hogy egész létünk a krízisek megoldásának a sorozata. Ugyanis a krízisek fejlődési lehetőséget kínálnak nekünk. A krízis után nem élhetünk már tovább úgy, ahogy krízis előtt. A változásokat meg kell fogalmaznunk, szembe kell néznünk a fenyegetőnek látszó ismeretlennel, s egy-egy jól megoldott krízis után mindig erősebben, kifinomultabb, gazdagabb életszemlélettel és egy mélyebb életélménnyel mehetünk tovább. Új megküzdési módokat sajátíthatunk el. Megéljük, hogy igenis, képesek vagyunk irányítani az életünket, tapasztalatot szereztünk és ezt már senki nem veheti el tőlünk. A sikeres krízismegoldás az önismeretünket bővíti, az önértékelésünket fejleszti.
A krízis 6-8 hétig tart. Ez a gondolat megnyugtató, hisz a legkilátástalanabb helyzetben is arra kell koncentrálnunk, hogy nem tart örökké. Dolgozhatunk azon, hogyan jussunk ki a szakadékból, de az idő is segít nekünk a problémamegoldásban. Ahogy az idő nem áll meg felettünk, úgy a problémáink, veszteségeink, a hangulatunk, a fájdalmaink sem maradnak mozdulatlanok. Türelemmel várjuk meg, hogy az idő is segítségünkre legyen a szeretteink, barátaink, pszichológusunk támogatása mellett. A krízisből, a „szakadékból” kivezető út mindig ott van az szemünk előtt.
Krízisben akkor érdemes szakember segítségét kérni, ha úgy érezzük, valami ismétlődik az életünkben. Ekkor a pszichológus segít feltárni az életvezetésben, a gondolkodás logikájában rejlő problémákat, segít a lelki erőt és a megküzdési stratégiát mozgósítani a személyiséghez illő technikával.
Segítséget nem szégyen kérni, hiszen láthatjuk, mindenki krízisek megoldásának sorozatában éli le az életét.
Ha weboldalunk témáit a továbbiakban is szívesen olvasná, kérjük kövesse Támogatóként is oldalunkat.
Itt jelentkezhet: https://mindenki.eu/tamogatoi-kor/
Köszönjük! Beszéljünk róla, vigyük hírül közösen!
