Kiégés

Home / Heti Téma / Kiégés


Szy Katalin felnőtt klinikai szakpszichológus, író tollából

Eddig is nagy szükség volt egészségügyi ellátásban dolgozó szakemberek lelki segítsége. A kiégés tüneteinek ismerete, az ismeretek gyakorlatban való alkalmazása, a saját élmények feldolgozása a világjárvány idején még fontosabb feladat.  Nélkülözhetetlen a prevenció, az egészség megőrzése, vagy a tünetek felismerésével a gyógyulás, a rekreáció támogatása, segítése. Bálint Mihály hirdette, hogy „aki nem foglalkozik magával, másokkal sem tud foglalkozni”! Majdnem száz éves mondata ma is aktuális, e szellem nélkül senki ne álljon a betegágy mellé! Aki nem figyel magára, aki nem tudja betartani a munka, pihenés, szórakozás hármasát, az könnyen kiéghet, s ezzel árt magának, a környezetének, a szakmaiságának és a betegeinek. A kiégés tünetei az egészségügyi szakdolgozó életminőségét, munkájának hatékonyságát, szakmai öntudatát rombolja, a munkában való örömérzetét elveszi, de lényeges, hogy a beteg gyógyulási esélyeit is csökkenti, hiszen egy nővér, orvos empátiája, figyelme, döntése, szakmai fegyelme, kommunikációja a kiégés állapotában sérül.

A kiégés definíciója 1974 óta ismert, Herbert J. Freudenberger addiktológus nevéhez fűződik. Fekete Sándor 1991-ben vezette be Magyarországon, elsősorban a pszichiátrián dolgozók számára a következő meghatározást a burn out szindrómára:

„Ez a szindróma krónikus, emocionális megterhelések, stresszek nyomán fellépő fizikai, emocionális, mentális kimerülés állapota, amely a reménytelenség, inkompetencia érzésével, a célok és ideálok elvesztésével jár, s melyet a saját személyre, munkára, illetve másokra vonatkozó negatív attitűdök jellemeznek.” 

A kiégés egy alattomos lelkiállapot. Sokszor észrevétlenül itatja át az egészségügyi dolgozók hangulatát, viselkedését, sőt, a testi egészségüket, a közérzetüket, magánéletüket is befolyásolja.

Miért a rendelőkben, a kórházakban üti fel a fejét a burn out? Miért nehezebb, terheltebb munkakörülmény egy kórházi osztály, mint egy például egy ügyvédi iroda, vagy egy ruhabolt?

Az egészségügyi intézményekben a munka tárgya maga az ember. Az esendő, szorongó, életminőségéért, életéért aggódó, kiszolgáltatott, szenvedő  segítségre vár. Az egészségügyi dolgozó minden munkanapján emberi drámákkal találkozik, hatalmas felelősséget vállal fel, kezelésekről dönt, ápol, szolgál, nehéz emberek igényeit, szükségleteit szolgálja ki – ez krónikus foglalkozási frusztrációt jelent. Az állandó stressz, fizikai és mentális túlterheltség, az érzelmi hatások, a védekezés, a kimerülés, az elbizonytalanodó társadalmi presztízsállás, az anyagi gondok, a munkaidő ingadozása, az elismerés hiánya, a halál jelenléte, kritikus és szélsőséges élethelyzetek, a beteg, a hozzátartozó és az intézmény elvárásrendszere, a túlhajszoltság megterheli a szakdolgozót.
A személyiség is lehet melegágya a kiégésnek. A perfekcionista, vagy alacsonyabb önértékeléssel bíró személy, de az autoriter, hatalmi személy is hamarabb kerül bele a kiégés spiráljába. Mert ez egy spirál, könnyen mélyre kerülhetünk, s lent, mélyben a személyiség elszürkül, kiürül és elveszik a munka öröme, az empátia kielégítő melegsége, a humanitás, de az önbecsülés, a harmonikus magánélet, a szakmai siker érzése is áldozatául eshet ennek az alattomos szindrómának.

A kiégésről szerzett ismereteink azért fontosak, mert a depresszió tüneteit sokszor „utánzó” kimerüléses állapot négy szakasza ciklikus természetű. Fázisai:
1. idealizmus
2. stagnálás kiábrándulás
3. frusztráció 
4. apátia. (Edelwich, Brodsky 1980.)

Hézser Gábor (1990) tizenkét lépcsőre osztotta ezt a négy szakaszt, segítve ezzel a szakdolgozók önreflexióját, önvizsgálatát, illetve felkínálva a felismerés után szükséges rekreációs igényt.
1. bizonyítani akarás, lelkesedés
2. erőfeszítések
3. személyes igények elhanyagolása
4. konfliktusok elhanyagolása
5. értékrendváltozás
6. problémák tagadása
7. visszahúzódás
8. magatartás-viselkedés-hangulatzavarok, testi tünetek, szomatizáció
9. deperszonalizáció (eltávolodás önmagunk valós és mély érzéseitől, elembertelenedés, empátiahiány
10. belső üresség
11. depresszív tünetek
12. teljes kiüresedés.

Kezelése:

Mindenki felelős saját lelki állapotáért. Mégis nagyvonalú az a munkaadó, anyaintézmény, mely foglalkozik a dolgozóinak a mentális, pszichés és fizikai állapotával. Stresszmenedzselés, időstruktúrálás, relaxációs technikák, egyéni terápiás lehetőségek, Bálint csoport keretében ventillálási lehetőség, pszichoedukáció, előadások, tréningek, melyben a nővéreknek, orvosoknak van lehetősége a kiégés jelenséget megismerni, felismerni, megelőzni, kezelni. Munkahely által felkínált szupervízió, a munkát elismerő jutalmak, feltöltődési lehetőségek, közösségi programok, csapatépítés mind sikeresen segítenek a kiégés tüneteinek csökkentésében, megszüntetésében.

A kiégés tünetei igen változatosak.

Testi tünetei: alvászavar, a libidó csökkenése, fáradékonyság, testsúlyváltozás, pszichoszomatikus tünetek (fejfájás, mozgásszervi zavarok, emésztési panaszok), testsúlyváltozás, vírusinfekcióra való hajlam.

Magatartási tünetek: ingerlékenység, cinizmus, örömérzet ellaposodása, indokolatlan panaszok, addikciók, kóros táplálkozások szokások, konfliktusok, irritabilitás, türelmetlenség, ítélkezés, sztereotíp gondolkodás.

Mentális tünetek: koncentrációs zavar, teljesítőképesség csökkenése, motiváció csökkenése, pesszimizmus, negativizmus, rossz önértékelés, elégtelenség érzése, belső üresség.

Testi szövődmények is lehetnek pszichogén eredetűek: például érrendszeri betegségek, pszichiátriai kórképek hátterében is állhat kezeletlen, megoldatlan burn out szindróma.

Figyeljünk magunkra, hogy figyelhessünk másokra, elvégre az egészségügyi pálya nem munka, hanem hivatás. Arra esküdtünk fel, azért tanultunk, hogy segítsünk bajba jutott embertársainkon. A Covid  időszaka nagy próbák elé állít minket, az orvosok, ápolók, pszichológusok empátiája, a humánus viselkedése, segítő attitűdje nemcsak elvárás, de a személyiségben lévő hajlam (prediszponáló tényező).

Amennyiben  Ön magára ismer, vagy hasonló problémával küzd, kérjük forduljon szakemberhez segítségért!


Ha weboldalunk témáit a továbbiakban is szívesen olvasná, kérjük kövesse Támogatóként is oldalunkat.
Itt jelentkezhet:
https://mindenki.eu/tamogatoi-kor/

Köszönjük! Beszéljünk róla, vigyük hírül közösen!