A Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetségével (FODISZ) együttműködésben vettünk részt a 38. SPAR Maraton Fesztiválon október 14-én, a budapesti Pázmány Péter sétányon megrendezett esélyegyenlőségi futamon.
Sport=testi-lelki egészség
Magyarország legnagyobb szabadidős sportrendezvénye ismét több tízezer embert szólított meg. Ennek keretében indította el a tizenötödik születésnapját ünneplő FODISZ – immár tizenegyedik alkalommal – az esélyegyenlőségi futamot.
A mostani ötszáz méteres futamhoz több fővárosi és vidéki tagintézményből érkező különböző fogyatékossággal élő fiatal csatlakozott.
Toponáry Gábor, a FODISZ ügyvezetője az esemény főszervezését is vállalta. A nevezőknek pedig ételre-italra sem volt gondjuk, mert a FODISZ biztosította számukra az ellátást.
Több mint ötszáz zöld sapkás futotta végig a vállalt távot
Könnyű volt felismerni a FODISZ tagjait a tömegben, mert mindannyian zöld sapkát viseltek. A sapka a 2020-ban alapított Mindenki-program ajándékaként járt minden nevezőnek, érdeklődőnek. A Mindenkinek a mentális egészségről programunk azt tűzte ki célul, hogy a lelki-mentális egészségünk megőrzése is ugyanolyan fontos üggyé váljék, mint a testi, és megszüntesse a mentális nehézségekkel küzdőkkel szemben fennálló makacs előítéleteket.
A WHO ajánlása alapján október 10-én ünnepeljük a lelki egészség világnapját, a zöld sapkák viselésével erre is felhívták a FODISZ esélyegyenlőségi futói a figyelmet.
A hangulatos közösségi sportrendezvényen mindenki együtt és egymásért futott. A zöld sapkás FODISZ-csapat valóban mindenkinek példát mutatott az összefogásban ezen a páratlan eseményen.
Kapocs az ép és a sérült emberek között
Egy különleges flashmob is színesítette az eseményt, amelyben a FODISZ és a Mindenki tagjai összeálltak, és egy kapocsformát alkottak, ezzel is szimbolizálva az ép és a sérült emberek közötti kapcsolatot.
Mert a fogyatékosság nem választhat el bennünket egymástól, inkább mindenkit összekapcsol.