Szy Katalin felnőtt klinikai szakpszichológus, író tollából
Az internetes szabadsággal megnyílt a világ az ítélkező emberek számára. Harag, düh, agresszív kritikák, bántó gyűlölködés ömlik szét a Facebookon, az online oldalakon.
Minél fejlettebb a személyiségünk, minél jobb az önismeretünk, tisztában vagyunk saját egyediségünkkel, egyéniségünkkel, másokhoz való hasonlóságunkkal, erőnkkel, gyengeségeinkkel, annál elfogadóbbak vagyunk a világgal, másokkal szemben. Aki az ítéleteiből él, az az ember ítéletekkel támasztja meg saját magát, ítéletekben vezeti le tehetetlenségéből termelődő feszültségét.
Ez a rövid írás azoknak szól, akik bosszankodnak az ítélkezők miatt, s talán belelátnak abba, hogy sokkal inkább megértéssel érdemes irányukba fordulni, mint felvenni az ítélet fegyverét és visszavágni ítélkezéssel.
Szólok azokhoz is, akik magukat vélik felfedezni a sorokban, pontokban. Kényelmesebb rátalálni a belső feszültségek hátterére, mint haraggal állni a világgal szemben egy életen át.
Ha ezt végigolvassuk, talán mi sem ítélkezünk az ítélkező fölött. Kezelhetjük úgy az ítélkezőt, mint egy mentális betegséggel küzdőt, az ítéleteket pedig kezelhetjük tünetnek, érzékenyebben megfogalmazva panasznak, mellyel az ítélkező talán figyelmet, segítséget, szeretetet kér, követel. A jelenség megértése az ítélkező és az ítélet tárgya számára talán megértést, rálátást, kölcsönös elfogadást kínál, és talán kéznyújtás annak, aki fél megfogni a kezünket.
Az ítélkező ember emócionális töltete nagyon erős, így véleménye inkább lelkiállapotáról, vagy problémáiról szól, mint arról, amit megítél.
Ha valamiről ítélkezik, állásfoglalásából hiányzik a valódi meggyőződés.
Az ítélkező emberre jellemző az általánosítás. Az általánosítás egy énvédő mechanizmus, ami olyan, mint egy páncél: megóvja a sérülékeny lelket a már megtapasztalt csalódástól, bántalomtól, veszteségtől.
Az ítélkező embernek esélye sem volt, s talán most sincs, hogy kiteljesedjen, kifejezze, megmutassa önmagát – és ez nem az ő hibája. Az ítélkező nem tudja figyelembe venni az individuális különbségeket, hiszen számára sem létezik az önmegmutatás. Az ítéletek merev pajzsok, ami mögött egy láthatatlan ember guggol.
Az ítélkező ember gyermeki lélek, ezért inkább vágyik szeretetre, elismerésre, elfogadásra, mint harcra, de önhibáján kívül soha nem volt lehetősége arra, hogy az legyen, aki, és ne az, amit tőle elvártak, hogy legyen.
A pszichológus Kohlberg foglalkozott ezzel a témával, (pedig 2020-ban nincs ennél aktuálisabb téma).
MI jellemzi az ítélkező embert:
- Alacsony önértékelés
- Az autonómia hiánya
- Külső kritika hatására könnyen megváltoztatják önmagukról alkotott véleményüket
- A szociális egyetértésre nagy szüksége van
- Önálló döntésre ritkán vállalkozik
- Hibáiért másokat tesz felelőssé
- Önmaga, magatartása értékelésében másokra, külső autoriter személyekre támaszkodik
- Úgy érzi, saját sorsa alakításában nem felelős
- Az előítéletes személy pszichodinamikájában igen erős tendencia a bűnbak – képzés
- Kudarcai, sikertelensége miatt felébredő indulatát, agresszióját sem önmaga, sem az erős személyek felé nem tudja elindítani. Ő gyenge, az autoritástól fél, így ártatlan munkatársakra, személyekre, népcsoportra tolja át haragját
- Bizonytalan énképe miatt rosszul viseli a bizonytalan szituációkat, a homályos, nem érthető helyzeteket, kétértelműséget, így az az egyszerű ítélet, hogy az emberek jók-rosszak, feketék-fehérek, ő pedig sokszor áldozat ebben a közegben.
A Civilút Alapítvány küldetése, hogy lélektani ismeretekkel, programokkal, szociális háló bővítésével kezet nyújtson annak is, aki érzékeny az ítéletekre, és azoknak is, akik a fenti pontokban magukra ismertek. Kövesd őket, hisz MINDENKIhez szólnak, s ha csak egyetlen mondat megérint, már megérte!
Ha weboldalunk témáit a továbbiakban is szívesen olvasná, kérjük kövesse Támogatóként is oldalunkat.
Itt jelentkezhet: https://mindenki.eu/tamogatoi-kor/
Köszönjük! Beszéljünk róla, vigyük hírül közösen!
