„A legnagyobb segítség a család” – megoldási stratégiák a koronavírus-járvány idejében

Home / Statisztika / „A legnagyobb segítség a család” – megoldási stratégiák a koronavírus-járvány idejében

2021. október 4. és 18. között 1000 fő 18-65 éves személy körében végeztünk online közvéleménykutatást annak érdekében, hogy feltérképezzük a 18-65 éves korosztály énvédő stratégiáit, amelyek segíthetnek a postcovid utáni újrakezdésben. Vizsgáltuk az egészséggel kapcsolatos szorongás kérdéskörét, az egészséggel kapcsolatos szorongás tárgyának kiterjesztését családtagokra, fontos célunk volt a koronavírus-járvány utáni egészégügyi következménytünetektől való szorongás, anticipált szorongás felmérése. 

A lakosság általános egészségügyi állapotát vizsgálva krónikus betegsége, amely állandó orvosi ellátást vagy kezelést igényel, a megkérdezettek harmadának van. Általánosságban elmondható, hogy minél idősebb valaki, annál nagyobb az esélye, hogy krónikus betegséggel küzd. Mindez jellemzőbb továbbá a férfiakra és az elváltakra.

A megkérdezettek háromnegyedének volt már az életében kórházi kezelése. A kor előrehaladtával itt is megállapítható, hogy minél idősebb korcsoportba tartozik valaki, annál nagyobb az esélye, hogy volt már kórházi kezelése. Betegséggel, kórházi ellátással vagy kezeléssel kapcsolatos szorongásos tünete a megkérdezettek közel felének volt. Ilyen tünet észlelése átlagosan magasabb a nők körében.

Az egészségromlással az ember lelkiállapota is sérül, hiszen a betegség egyfajta krízishelyzet, ami egzisztenciális válsággal jár. Változik az életminőség, az életvezetés, a családban betöltött pozíció. 

A kutatás rámutat arra, hogy a nők könnyebben kimutatják aggodalmukat az egészséggel, betegséggel kapcsolatban, míg a férfiak részben társadalmi, részben családi elvárás miatt nem mutatják ki félelmeiket. Ha az idősebb férfiakat vizsgáljuk, ennek ellenére azt látjuk, hogy az egyedülálló és magányos, idősebb férfiak lesznek kiszolgáltatottabbak, és testi betegségre hajlamosabbak, hiszen megszűnik a társas támogatás, megsérül a szociális háló.

A koronavírus-járvány 2020. márciusa óta jelentősen megváltoztatta az életünket. Az első ijedtség érzését később felváltotta a szorongás, a bezártságtól való frusztráció, majd később a belenyugvó elfogadás, hogy a vírus még egy ideig az életünk része marad. 

A koronavírus-járvány egy krízis. A krízishelyzeten túl az egyén nem tud másra fókuszálni, csak a problémára, így az ehhez kapcsolódó szorongás, kétségbeesés az egyén életében mindent felülír. 

De mi is volt a helyzet a betegségekkel a járvány előtti időszakban? Már a koronavírus-járvány előtt is jellemző és természetes volt, hogy a megkérdezettek aggódtak a családtagjaik egészsége miatt. Szubjektív kérdésekre kapott önbevallás alapján éppen ezért mindent megtettek annak érdekében, hogy egészségesek maradjanak. Mindezek mellett mégis alapvetően jellemző volt a lakosságra, hogy nem félt attól, hogy komoly betegsége lehet, illetve nem aggódott az egészsége miatt. 

A koronavírus-járvány terjedése a megkérdezettek nagyobbik felének nem változtatta meg a mindennapjait. A megkérdezettek bő tizede vallott úgy, hogy teljes mértékben megváltoztatta. Ki is ez a csoport? Jellemzően inkább a nőknek változtatta meg az életvezetését, életminőségét, ami nem meglepő, hiszen olyan új szerepelvárásoknak kellett megfelelniük, amely új feladatokat emelt be az életükbe. Azok a nők, akiknek kisiskolás gyermekeik voltak, a munka-magánélet összeegyeztethetőségén túl a gyermekük otthoni oktatását is meg kellett oldaniuk. Azoknak a nőknek, akik otthonról dolgoztak és mellette a háztartást is kellett vezetniük, nagy kihívás volt, hogy gyermekük oktatását is figyelemmel kísérjék, a kisiskolások infokommunikációs óráit koordinálják. A nőkön kívül az alacsony iskolai végzettségűeknek változott még meg nagymértékben az élete a koronavírus-járvány terjedésével. Ők feltételezhetően abból a csoportból kerültek ki, akiknek magasabb esélyük volt a munkahely elvesztésre. Ezen két csoporton túl az egyedülállók voltak azok, akik felülreprezentáltak voltak azok körében, akik úgy vallották, hogy teljes mértékben megváltozott az életük. A bezártság, elszigetelődés az egyedülálló létformában különösen megnehezítette a mindennapokat, a magány, szorongás érzése ebben a csoportban erőteljesebben jelen van. 

A vírus terjedése, a lezárások, a korlátozások leginkább azt a korosztályt érintették, akik több társadalmi elvárásnak kénytelenek megfelelni. Azok a fiatal családos nők, akik a karrierjüket is építik és gyereket is nevelnek, az iskolák bezárásával olyan szerepkört kaptak, amire nem voltak felkészülve sem technikailag, sem oktatás-módszertanilag. A megváltozott élethelyzetben a legnagyobb kihívás az időhiány, illetve az idő strukturálásának nehézsége, a tanulási, munkahelyi tér kialakítása, az új kommunikációs fórumok és módok elsajátítása, azok rutinszerű használatának kialakítása, és a gyermekek szabadidejének szervezése, igényes kitöltése, a gyermekek krízisének kezelése. 

Az időhiány, az idő nem megfelelő struktúrálása tartós érzelmi nyomást jelenthet olyan nőknél, akik a munkahelyen is teljesíteni kényszerülnek, a háztartást is vezetik és a gyermekekkel tanulnak. A nők pszichológiai szerepzavara extra szorongást eredményezett. 

A járványhoz kapcsolódó félelmek kutatásunk fő kérdései közé tartoztak. A koronavírus-járvány további terjedését a megkérdezettek 44 százaléka inkább aggasztónak, további 28 százaléka nagyon aggasztónak tartja. Minél magasabb iskolai végzettséggel rendelkezik valaki, annál inkább aggasztónak tartja a problémát. Családi állapotot tekintve az elváltak fejezték ki leginkább aggodalmukat, az életkort vizsgálva pedig, minél idősebb valaki, annál inkább aggódik a koronavírus-járvány terjedése miatt. A magány, az elzárkózás ezen csoportok körében fokozott kockázatként van jelen. A járvány terjedését a fővárosban élők testközelből tapasztalják, a lezárásárok, a korlátozások, a maszkviselés miatt jobban aggódnak, mint a kisebb városokban, illetve településeken élők. 

Összességében az eredmények arra mutatnak rá, hogy a magányos, egyedülállók, elváltak érzékenyebbek, kiszolgáltatottabbak és nehezebben alkalmazkodnak. A magány fokozott kockázatot jelent a testi és a lelki betegségek kialakulásában. 

A koronavírus-járvány negyedik hullámában a megfertőződéstől a megkérdezettek több mint fele nem tart. A nők, az alacsonyabb és a magasabb iskolai végzettségűek, az özvegyek, a legidősebb korosztályba tartozók (50-65 éves), a kisebb településen, falvakban élők inkább tartanak a megfertőződéstől.

A demográfiai adatok és az iskolázottságra utaló kérdések összesített válaszaiból azt a következtetést tudjuk levonni, hogy az edukáció és az információkhoz való hozzáférés lehetőségei kontrollt jelentenek a világ felett. Amit kontrollálni tudunk, attól nem félünk, nem szorongunk. Így a tájékozottság, pszichoedukáció a lelki egészséget szolgálja. 

A járvánnyal kapcsolatos eltérő szakmai vélemények az emberek kétharmadát zavarják. Az egyedülállókat, a falvakban élőket, a Dél-Dunántúli régiókban élőket és akik nem voltak koronavírusosak – azokat zavarja leginkább ez. A félelem a pszichoedukációval csökkenthető, hiszen minél iskolázottabb valaki, annál tudatosabban, annál több lehetőséget talál a félelem és szorongáscsökkentő megoldásokra.

Felsoroltunk néhány lehetőséget, ami a járvány alatt nehézséget okozhatott az embereknek. Egyértelműen első helyen a maszkviselés és a kijárási korlátozás jelentette a legnagyobb nehézséget a megkérdezettek számára, hiszen ezek azok, amik leginkább korlátozzák a személyes szabadságot. Ezt a két tényezőt követte az a tény, hogy nem tölthették a szabadidejüket ott, ahol szerették volna. Legkevésbé az jelentett problémát, illetve nehézséget, hogy otthonról kellett dolgozniuk, hogy nem tudták lekötni magukat. 

A járvány alatt a legtöbb embernek az jelentett segítséget, kapaszkodót, hogy filmeket, sorozatokat nézett, illetve könyvet olvasott. A megkérdezettek negyede többet töltött a szeretteivel, ez jellemzőbb azokra a családokra, ahol 18 éven aluli gyermek van a háztartásban. 

A koronavírus-járvány korábbi hullámai a megkérdezettek 9 százalékát nagyon megviselték. Ha a hetes fokú skálát vizsgáljuk, akkor összességében a skála azon feléhez húz a többség, ahol azt tudták megjelölni, hogy egyáltalán nem viselte meg őket a járvány. Átlagosan a nőket, az élettársi kapcsolatban élőket, a 30-39 éveseket, a legkisebb településen élőket, a Dél-Dunántúli régióban élőket viselte meg jobban a koronavírus-járvány. 

A megfertőződés utáni egészségromlástól a megkérdezettek fele fél. A magasabb iskolai végzettségűek, az elváltak, a legidősebb korcsoportba és a 30-39 éves korosztályba tartozók azok, akik voltak koronavírusosak és azok, akik kaptak védőoltást, félnek jobban az egészségkárosodástól. 

A megkérdezettek leginkább attól félnek, hogy a későbbiekben meg fognak változni a mindennapi szokásaik, ha a betegség után marad testi és lelki tünet. Inkább a nők, az élettársi kapcsolatban élők, a 30-39 évesek, az Észak-Magyarországi régióban élők, és azok, akik kaptak védőoltást, vallottak így. 

A szokások megváltozása során legjellemzőbb az volt, hogy több időt töltöttek az emberek a családtagjaikkal. Második helyen az állt, hogy jólesett az embereknek, hogy lelassult az élet és jelentősen megnövekedett az otthontartózkodás ideje is.

A megkérdezettek nagyobbik fele nem érezte magát elszigeteltnek a járvány alatt. A szociodemográfiai változókkal való összevetés során egyedül az életkorral kapcsolatban volt szignifikáns összefüggés, így ez alapján elmondható, hogy elszigeteltnek leginkább a 18-29 évesek érezték magukat. 

A válaszadók közel kétharmada számára a legnagyobb segítség a családdal töltött idő volt, bő harmaduknak segítség volt a saját magára fordított idő mennyisége és minősége.

Kutatásunk rámutatott arra, hogy melyek azok a társadalmi csoportok, akikre nagyobb figyelmet kell szentelniük a szakembereknek. Kiemelkedő csoport a gyermekes édesanyák, a szendvicsgenerációba tartozó nők, akiknek több szerepelvárásnak kell megfelelniük, mind a gyermekeik, mind a szüleik felé, illetve a munkahelyükön egyaránt. Kiemelkedő csoport továbbá azok a magányos, egyedülálló és egyedül élő emberek, akiknek nincsen családja vagy a családjuktól elszigetelten élnek. A lakosság számára a legnagyobb segítség a családdal töltött idő, azonban, akiknek éppen ez nem adatik meg, fokozott figyelmet érdemelnek.